Az egyik nagy félreértés a pokollal kapcsolatban, hogy ha már létezhet, hogy van ilyen hely (állapot inkább), hogy engedheti Isten, hogy bárki odajusson. Nos ezzel kapcsolatban az egyik atya prédikációja nagy hatást tett rám. Két hasonlatot mondott. Az egyik kis egyszerű, mindennapi történet.A weboldal címek is egybevágó allegória. John atya miután végignézte a karate kid című filmet elhatározta, hogy karate bajnok lesz. A konzekvens gyakorlás azonban két nap után elmaradozott, végül megszűnt. Így.. a nagy álom nem vált valóra. Ahogy a testi izmoknak is edzés kell, a lelki izmoknak is. Ha nem edződnek, egy idő után sorvadnak, végül ha már egyáltalán nem használja őket valaki teljesen elsorvadnak, amorffá válnak. Itt június a jól ismert második hasonlat, a Tolkien regényekből Gollam figurája. Ugye tudjuk, hogy az író katolikus volt és mély igazságokat akart bemutatni álruhában. Gollam testi és lelki izmai is egészségesnek indultak. A történet végére mindenki számára nyilvánvaló, nem csak külsőleg, belsőleg is teljesen eltorzult. A történet végére teljesen elveszti a képességét, hogy mást akarjon választani, mint ami már. kezében van. Mondjuk azt, hogy Hitler, ahogy az atya ezt a példát hozza fe, Isten elé került. Mi történhetett.. Vajon Isten azt mondta, na ez már tényleg sok, és vérig sértve kitiltja a mennyek országából. Tudat alatt sokunkban ez él. És az istenben rejlő igazságosság miatt érthető ez is. Valójában azonban, aki ilyen "Gollam állapotban" jut Isten elé, már fel sem bírja emelni a tekintetét.Már csak a markában szorongatott kincsire koncentrál. Még csak fel sem bír pillantani, hogy átgondolja.. valójában már rég beszívta a Vákuum. A félelmetes ebben az egészben, hogy mindez kis lépésekként jön létre. Senki nem így születik. Nap nap utáni döntéseink erősítik vagy gyengítik a lelki izmainkat. Hasonló megközelítésben láthatjuk a pokol zseniális leírását Paul Sartre No Exit c. műve alapján készült filmadaptációban. (1962. Tad Danielewski No Exit). Vigyázat spoiler! A filmbeli szoba ajtaja végig nyitva van és úgy is marad..
top of page
bottom of page
Comments